Tisza-tavi kalandok, avagy az Ádám család különleges nyaralása – 26. rész – A legizgibb házassági évforduló

1. rész – Egy különös este

2. rész – Nagypapa bekeményít

3. rész – Egy családi rejtély

4. rész – A bonyodalmak előtt...

5. rész – Nyomozni kezdek

6. rész – A nagyi lebukik

7. rész – Egy igazi víziparadicsom

8. rész – Lecsuknak minket?

9. rész – Küzdünk az éhhalállal

10. rész – Ó, szegény Csaba!

11. rész – Pssszt, van egy titkunk!

12. rész – Nagypapa szerelmes lesz!!

13. rész – Bocsáss meg, hogy nem jól ismertelek!

14. rész – Megtámadtak!

15. rész – Tiszaderzsi izgalmak

16. rész – Amit SENKI sem tud... (Tiszaderzsi izgalmak II.)

17. rész – A rejtély

18. rész – Közelebb a kincshez!

19. rész – Egy halálos menyegző...

20. rész – Egy új barát

21. rész – Segítség, szörnyek a vízben

22. rész – A tündérfátyol-mező örömkönnyei...

23. rész – A Kérész Központ bűvös ereje 

24. rész – Különös hangok a szélben

25. rész – Apa gondban van!

 

26. A legizgibb házassági évforduló

 

Másnap délelőtt Anya bekötött szemmel ült a motorcsónakban, és ez elég különös látványt nyújthatott azok számára, akik nem tudták, miről is van szó. Így lehettek ezzel a vízi rendőrök is, mert majdnem megállítottak minket, ahogy hasítottunk át az abádszalóki strand hullámain. Mellénk irányították a hajójukat, és szigorú arccal intettek, hogy azonnal állítsuk le a motort - apa azonban könyörgő arccal mutogatta az ujján lévő jegygyűrűt. Majd anyára bökött a kezével, és kétszer tízet mutatva jelezte, hogy 20 év... mármint, hogy ők ketten 20 éves házasok, és ez az egész nem emberrablás, hanem egy hatalmas meglepetés, és esedezve kéri, ne rontsák el...

- Asszonyom, jól van? - szólt át rövid habozás után az egyik rendőr anyának, mire ő vaksin felé fordította a fejét.

- Igen. Ki kérdezi? Jól vagyok, de ha a férjem legkreatívabb ötlete csak az, hogy az idei házassági évfordulónkon bekötött szemmel motorcsónakázzak, akkor biztosan rosszul leszek az unalomtól!

- Hűha! - húzta be a nyakát viccesen a rendőr a csípős válasz hallatán. Ezután vihogva jó utat és sok szerencsét kívánt apának, majd elhúztak mellőlünk. Apa feje pedig még vörösebb lett az izgalomtól, nagyon aggódott ugyanis, sikert arat-e az évfordulós meglepetéssel. Én és Csenge viszont majd' meghaltunk a visszafojtott nevetéstől, és alig vártuk, hogy beinduljon a buli.

Még jobban szórakoztatott minket, hogy a partról a bátyámék bőszen videóztak, a nagypapa öt percenként hívogatta apát telefonon, hogy forduljunk vissza, a nagyi pedig teli torokból ordított egy idézetet felénk: "Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, valahol az Őszben megállunk, fölborzolt tollal, szerelmesen."

- Mit kiabál a nagyi? - kérdezte gyanakodva Anya, mire Csengével kórusban felkacagtunk. - Miért szállnánk, hiszen hallom, hogy a vízen vagyunk!

- Semmi baj, drágám, minden jó lesz, majd meglátod - válaszolt gyorsan apa. - MIndjárt megérkezünk és kezdődik a meglepetés. Egy igazi közös kaland, amit sosem felejtesz el!

És ekkor tényleg beindultak a dolgok. Egy Kata nevű hölgy, a program koordinátora ráerősítette a hevedereket apáék derekára. A hatalmas, kinyíló ejtőernyő mögöttük kék, sárga, zöld, piros és még legalább ötféle színben pompázott, anya pedig izgatott hangon tudakolta: "Ferenc, mi történik? Miért csatolnak rám mindenféle szíjakat?"

Akkor aztán bekapcsolt a csörlő, és anyáék emelkedni kezdtek. A meglepetés ugyanis, amelyet végül Csengével választottunk számukra, a víziejtőernyőzés volt. Az egész országban csak itt, Abádszalókon van rá lehetőség: motorcsónakkal húzzák maguk után a magasban repülő, ejtőernyős, bátor vendégeket... Persze, nem kis feladat volt meggyőzni apát, hogy ez számukra a legmegfelelőbb évfordulós kaland, de végül sikerült. Bár most elég bizonytalannak látszott, ahogy emelkedni kezdtek... Páros hevederben ültek, ő anya háta mögött, és pár méter magasan hirtelen leoldotta anyukám szeméről a kendőt.

- Hogy a... Mi a...? - dadogta anya elképedt arccal, miközben körbenézett, és realizálta, mi is történik éppen vele. A távolság pedig egyre bővült a lábuk és az alattuk lévő vízfelszín, illetve motorcsónak között. - Ferenc! Én... sosem... fogom... megbocsátani... érted??? Sosem fogom megbocsátani - zengett aztán anya hangja a magasból, miközben mi lentről videóztuk őket a telefonunkkal -, hogy csak most hoztál el ide! Úristen, hiszen ez csodálatos!!!

Bár egyre messzebb jártak, szinte hallani véltem, ahogy apa mellkasából kiszakad egy megkönnyebbült sóhaj. Egészen különös volt a szüleim extázisban úszó arcát látni fenn a levegőben, ahogy egyre magasabbra emelkednek és távolodnak. 

Hirtelen büszkeség töltött el az ötletem miatt, és örültem, hogy ennyi energiát fektettem a programkeresésbe. A szüleimnek annyi gondjuk van a hétköznapokban, annyit dolgoznak, aggódnak, szeretnek, miközben gondoskodnak rólunk... most pedig mintha kicserélték volna mindkettejüket. Még sosem láttam őket ilyennek. A különleges élménytől valahogy gondtalanok, elvarázsoltak lettek, talán még meg is fiatalodtak... Sosem gondoltam volna, hogy valójában ennyire vagányak!

- Milyen másnak látszanak most! - kiabálta a fülembe elképedve Csenge. Úgy látszik, még ő is észrevette.

A hölgy meghallotta a szavainkat és nevetett. Minden vendégünkkel ez történik! - kiabálta túl a motorcsónak hangját. 

Aztán mindannyian hátradőltünk és csak néha tekintettük fel a magasban lebegő párra, akik most az egyszer végre tényleg felejthetetlen kalanddal ünnepelték meg a házassági évfordulójukat.

Ha nem jövünk el nyaralóhajózni, ez sosem történik meg - jutott eszembe. És akkor ismét megint Lajos bácsi szavaira gondoltam. Talán tényleg itt ismerem meg igazán a családom... (folyt. köv.)