1. rész – Egy különös este

2. rész – Nagypapa bekeményít

3. rész – Egy családi rejtély

4. rész – A bonyodalmak előtt...

5. rész – Nyomozni kezdek

6. rész – A nagyi lebukik

7. rész – Egy igazi víziparadicsom

8. rész – Lecsuknak minket?

9. rész – Küzdünk az éhhalállal

10. rész – Ó, szegény Csaba!

11. Pssszt, van egy titkunk!  

"Jóllakott embernek a lelke is eltelik - szokta mondogatni a nagyi. És tényleg igaza van! Mert miután teli bendővel visszaértünk és láttuk, hogy mindenki mennyire szenved az éhségtől,  úgy döntöttünk, nagyvonalúak leszünk. A bátyám persze rögtön a barátnőjénél akart bevágódni, így neki árulta el, merre jártunk és mit csináltunk valójában. 

Én meg Timivel kötöttem egyezséget. A nővérem mérgesen ugyan, de beleegyezett, hogy szeptembertől féléven át megcsinálja az összes házi feladatom, ha megmondom, hogyan lakhat jól egy órán belül. Így aztán percek múlva Timin is eluralkodott a "hasmenés", amit anya szerint biztosan tőlem kapott el.... A bátyám barátnője pedig átkenuzott Timivel a partra, és  Andi néninél titokban ők is jól belakmároztak. Visszatérésük után úgy gondoltam, ideje apával is egyezséget kötnöm. Ezért hamarosan apa és anya indultak kenuval a kikötőbe. Vitték a nagyit is - állítólag meg akarták mérni a vérnyomását, ami magasnak tűnt, és hát jobb a biztonság... 

A vége az lett, hogy délután háromra mindenki jóllakottságtól pilledten üldögélt a hajón, és kajakómától bóbiskolva szorongatta a horgászbotját. Még beszélgetni sem volt kedvünk, annyira teleettük magunkat. Csak nagypapa hangosan  korgó gyomra verte fel időnként a csendet, a szemei pedig szinte csillagokat hánytak az éhségtől. Elszántan, már-már dühösen horgászott, és rég abbahagyta a prédikációit az önellátásról és a kitartásról. Teljesen elképesztette ugyanis az a békés türelem, amivel  az  üres horog látványát viseljük mindannyian - őt kivéve... Bevallom, volt egy kis lelkifurdalásom, amiért szegény éhezik. Dehát voltaképpen ő akarta így, és minket is szemrebbenés nélkül rákényszerített volna az éhhalálra, ha nem járunk túl az eszén... .

Nem tudom, hogy élte volna túl a nagypapa ezt az önellátási mániát, de egyszer csak szerencsére  megjelent három nyaralóhajó a távolban. Nagyszerű látványt nyújtottak egymás mellett, ahogy szelték a vizet. 

- Add csak ide a távcsövet, Milánka! - bömböl fel nagypapa mérgesen. - Hadd lássam jobban, kik közelednek. Lehet, hogy mindvégig a közelben horgásztak és ők fogták ki előlünk az összes összes óriáshalat?! Eeeej, hogy esne beléjük a ....  No, de ott egy kacsa, mi lenne ha elkapnánk és megsütnénk? 

Nagypapa láthatóan olyan éhes volt, hogy talán még kalóztámadást is indított volna a nyaralóhajók ellen, ha elejtett uszonyosokat fedez fel a fedélzetükön. De a távcsőben csak három hajónyi, vidám társaság tűnt fel, akik énekeltek, integettek, majd felénk vették az irányt. Amikor teljesen közel értek, már azt is láttuk, hogy a hátsó fedélzeti asztaluk tele van mindenféle finomsággal. Hatalmas rántott csirkecombok, sárga krumplihalmok, és tekintélyes tortaszeletek sorakoztak a tálcákon, bár látszott, hogy némileg már megtizedelték őket. 

- Fuj, nem bírok ételre nézni - suttogta Timi fintorogva. - MIndjárt rosszul leszek! 

Valamennyien ugyanígy éreztünk, nagypapát kivéve. Őt ugyanis enyhe reszketés fogta el a finomságok láttán, és hatalmas ádámcsutkája fel alá siklott a torkán, akkorákat nyelt. Már nem akarta elkapni a kacsát, inkább mintha egészen máson járt volna az esze.  A három hajóról pedig hatalmas üdvrivalgással üdvözöltek minket. 

- Hahóóó! Hahóóó! Szép napot, kapitány! Van fogás? Hány napot hajóznak és merre tartanak? 
- Reggel óta nem fogtunk semmit, de kitartóak és türelmesek vagyunk! - integetett vissza apa, kajánul nagypapa felé sandítva.  - Két hétre béreltünk hajót és be fogjuk járni mind a 240 kilométernyi vizet, amit nyaralóhajóval lehet! A Bodrogra is felcsurgunk majd! Hát maguk? 
- Mi céges csapatépítőre jöttünk! Egy energetikai cégtől! - ordította át az egyik vidám arcú, jól megtermett férfi. - Nagyon élvezzük, nagyszerű a hangulat! Ha van kedvük, kössük össze a hajókat és jöjjenek át vendégségbe egy órára! 

Nagypapa reménykedve felkapta a fejét és megpróbált barátságosan mosolyogni a finomságokkal megrakott tálcák láttán. Apa azonban még vidámabban visszautasította a meghívást: 

- Köszönjük, nagyon kedvesek, de a mai horgászás fontos kihívás a családunknak! Ez is olyan, mint egy csapatépítés, tudja? Addig csináljuk, amíg ki nem fogjuk az élelemnek valót! Nagyon szégyellném magam, ha feladnám! 

Apa erre hatalmas tapsot kapott a három hajónyi, jókedvű társaságtól. Nem is gondoltam, hogy ilyen jófejek ezek a gázosok - suttogta a bátyám, a nagyi pedig annyira fellelkesült, hogy felajánlotta, majd ő átmegy és süt nekik palacsintát. 

A nagypapának viszont elborult az arca. Elkeseredetten dörmögött valamit az orra alatt, majd savanyú képpel nézett apára. Végül így szólt. 

- Természetesen nem adjuk fel a horgászkihívást, hiszen ez fontos a családnak.  Nekem azonban muszáj lesz átmennem ezekhez, hooooogy.... Izé... Ööööö...

- Igen?! - kérdezte kihívóan apa, bár anya jelentőségteljesen bökdöste hátulról és azt suttogta a fülébe: ugyan, hagyd már! 
- Nos, hogy kérdezzek tőlük valamit az energiaszámlámmal kapcsolatban - vágta ki magát győzedelmesen nagypapa. - Igazán ne törődjetek velem, csak horgásszatok tovább. Mi gyorsan összekötjük a két hajót ezzel a szimpatikus úriemberrel, aztán megbeszélem velük, amit kell. Biztosan szívesen segítenek majd. 
- Bármiben segítünk! - rikkantották a másik hajóról, mert az utolsó mondatot nagypapa szinte már kiabálta. - Összekapcsoljuk a hajókat, jöjjön csak át! Ne aggódjon, indulás előtt úgy megtanított minket csomót kötni a kiskörei nyaralóhajózási vezető, hogy egy tengeri medve se csinálná jobban! 

Így történt, hogy nagypapa egymagában ment át a barátságos csapatépítősökhöz,  akik az elhúzott függönyzetű konyhába is beinvitálták. Hogy ott aztán mi történt... Nem tudjuk. Az biztos, hogy nagypapa végül igen jókedvűen és elégedetten jött ki, azok meg kacsingattak rá és őrülten nevettek. Papa szája körül mintha némi rántotthús zsír és egy kis csokitorta maszat lett volna felfedezhető... de szerinte ez aljas rágalom és ő bizony nem torkoskodott a vidám társaság hajóján. 

Az azonban biztos, hogy még aznap este lefújta a túlélési gyakorlatot, így végre rendes vacsorát ehettünk - VOLNA. De valahogy senki nem volt éhes. Furcsa módon még a nagypapa sem... Hát ki érti ezt? :o :D