1. rész – Egy különös este

2. rész – Nagypapa bekeményít

3. rész – Egy családi rejtély

4. rész – A bonyodalmak előtt...

5. rész – Nyomozni kezdek

6. rész – A nagyi lebukik

7. rész – Egy igazi víziparadicsom

8. rész – Lecsuknak minket?

9. rész – Küzdünk az éhhalállal

10. Ó, szegény Csaba! 

Ördögi tervem első lépéseként egyre sűrűbben hagytam ott a horgászbotot, hogy kétrétgörnyedve hascsikarást mímeljek és a mosdóba rohanjak. Ettől aztán anyukám halálra rémült. Kijelentette, hogy biztosan egy "vízivírust" szedtem össze, ami tutira halálos. A nagyitól erre el kellett venni a telefont, mert boldogan hívni kezdte a 112-őt... A köznyugalom végül hamar helyreállt. Bevallottam ugyanis, hogy tegnap 15 túrós palacsintát ettem meg azzal az ürüggyel, hogy Kücsön Gyula bácsinak és nagypapának viszem őket a felső kormányálláshoz. Most már csak a hajóban lévő mellékhelyiséget  féltették. Ha hascsikarásom van, akkor már eddig is túl sok papírt dobtam bele -  mi lesz, ha még egy órán keresztül így folytatom?! Én pedig vészjóslóan kijelentettem: érzem, hogy még csak most jön a java...!  

Ezután a bátyám következett. Aggódó testvérként felszólalt, hogy - bár fájlalja, amiért eleshet egy óriásponty kifogásától -, szívesen elkísér egy kenuval a kikötőbe, ahol bátran használhatom a mosdót. Nagypapa erre készséggel rábólintott, és felmentett minket a horgászás alól, míg vissza nem érünk... Szóval ördögi tervünk sikerrel járt. Kenuba pattantunk, majd gyorsan elindultunk a kikötő irányába. Az evezéstől csak még jobban korgott a gyomrom, mint korábban... 

A stéghez való kikötés után szinte rohantunk a Lajos bácsi által megadott irányba. Két perc után fel is tűnt az út szélén egy színesre festett épület, gyönyörű terasszal és varrógéplábú üvegasztalokkal. Alig ültünk le,  jött egy szőke hajú nő. Bemutatkozott, hogy ő Szabó Andrea, az étterem tulajdonosa, és nagyon kedvesen beszélgetett velünk. Végül megkérdezte, mit szeretnénk enni, mi pedig majdnem  egyszerre kiáltottunk fel: pörköltet! 

Andi néni kicsit meglepődve nézett. Szerintem inkább tűnhettünk neki éhező bennszülötteknek, mint nyaralóhajózós turistáknak... De aztán azt mondta, intézkedik, és hamarosan elkészül a finom pöri. Majd bement szólni a konyhásnak. 

Na, ekkor történt, hogy  tényleg elkezdett csikarni a hasam. Anyukám erre azt mondaná, hogy önbeteljesítő jóslat, vagy hogy a hazugság visszaüt. Nem tudom, melyik volt az igaz, de hirtelen azt éreztem, hogy sürgősen fel kell keresnem a mellékhelyiséget, úgyhogy bementem Andi néni után az étterembe. A pult mögött azonban nem volt senki - és mivel nem tudtam, hol a wc, kiléptem a hátsó teraszra, ahonnan hangokat hallottam. 

Andi néni  állt ott egy magas, nagydarab férfival, háttal nekem és beszélgettek. Már épp meg akartam szólítani őket, amikor a következő mondat ütötte meg a fülemet: 

- A Csabának annyi. Azt gondoltam, életben hagyhatjuk még egy ideig, de most már muszáj megtenni.  Készítsd a kést, reggel elvágom a torkát. 

Ezt a nagydarab férfi mondta, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem. Gyorsan visszahúzódtam az ajtó mögé. Így hallottam őket, de ők nem láthattak volna, ha netán megfordulnak. 

- Méghogy te?! - kérdezte Andi néni, majd így folytatta. - Csak a szád jár, de sosem lenne szíved megtenni. Ne aggódj, megkíméltelek ettől, ma hajnalban én már elintéztem. 

- A Csabát? - kérdezte meglepetten a férfi. 

- Igen. Nem szenvedett, egy döfés elég volt. Tudod, hogy profi vagyok - válaszolt  Andi néni, én pedig beleremegtem a félelembe. Pedig milyen kedves arca van! - gondoltam hideglelősen. Erre csak úgy ledöfte azt a szegény  Csabát! 

- És hol van most? - kérdezte kicsit szomorúan a férfi.  

- Hol lenne? A konyhán. Maris most készít belőle pörköltet. Tudom, hogy te ezt nem tartod helyesnek, de Csabának már úgyis mindegy, én pedig különlegességekkel akarom kényeztetni a vendégeket. Ilyen finomat sehol máshol nem esznek. Mi volt ez a zaj??? 

Hátrafordultak, de addigra én már eltűntem. Olyan lélekszakadva rohantam visszafelé  a bátyámhoz, hogy majdnem felborítottam az egyik asztalt...

- Meneküljünk! - hadartam gyorsan, mikor kiértem - Ezek... borzalmas gyilkosok! Egy emberből csinálnak pörköltet, valami Csabából! Nem hallod, állj már fel és induljunk, különben végünk! Én... 

De nem folytathattam. Andi néni megjelent az ajtóban, rám mosolygott, majd megkérdezte, mitől vagyok olyan sápadt. Próbáltam magyarázkodni, hogy fáj nagyon a gyomrom, és közben iszonyúan hiányoltam a nagyit. Mert ha ő ott lett volna, biztos, hogy kérdés nélkül hívta volna a rendőrséget.... 

Andi néni erre két kólát hozott, azt mondta, a vendégei vagyunk rá, ezután pedig  leült az asztalunkhoz csevegni egy kicsit. Én egyre jobban reszkettem, és jeleket próbáltam adni a bátyámnak, hogy veszélyben vagyunk. De ő nem értett semmit, csak csodálkozva nézett rám, majd hangosan idiótának nevezett. 

Talán el is ájultam volna a félelemtől, ha nem jön be a kapun egy másik nő. De bejött, sőt, odalépett beszélgetni Andi nénihez. Aztán csak úgy lazán megkérdezte tőle, hogy kilehelte- e már a lelkét a Csaba.... 

Jesszusom, gondoltam. Úgy látszik, az egész falu gyilkosokból áll! És csak úgy simán beszélnek is róla! 

Végül kiderült, hogy Andi néni évek óta disznókat tart. Nemcsak éttermet vezet, de sajátkezűleg neveli, táplálja, és végül levágja a malacokat. A Csaba nevű disznó a férje kedvence volt, ezért örökre meg akarták tartani - de szegény malacnak megsérült a lába, fájdalmai voltak, így le kellett vágni. Na, ezt a beszélgetést értettem én félre, elég alaposan... 

Andi néni óriásit nevetett, amikor bevallottam, hogy kihallgattam és gyilkosnak néztem őket.  Annyira jól szórakozott, hogy még a pörkölt árát sem kérte el - azt mondta, legyen belőlem író,  mert hatalmas a fantáziám. És hogy eddig az étteremben ez az év sztorija...

A bátyám meg nem győzött bocsánatot kérni miattam. De aztán végül ő is röhögött. Erre kijött a szakács, hogy min röhögünk annyira - elmondtuk, aztán ő is röhögött. Egyre több vendég jött oda kérdezősködni, és ők is röhögtek.  A pörkölt isteni finom volt, Andi néni pedig egy csomó sztorit mesélt a disznónevelésről. 

Hát, így tértünk vissza egy óra múlva a hajóra dugig tömött pocakkal és jókedvűen. A többiek viszont láthatóan ingerültek voltak és éhesek... 

(Folyt. köv.)