1. rész – Egy különös este

2. rész – Nagypapa bekeményít

3. Egy családi rejtély

Másnap hajnalban elkámpicsorodva üldögéltünk a konyhában a szokásos keménytojás, teljes kiőrlésű kenyér és saláta mellett. (Igen, az anyukám borzasztóan egészségmániás.) Kicsit még én is rosszkedvű voltam, mert utálok korán kelni, márpedig nagypapa mindenkit öt órakor kivert az ágyból, hogy a hőség miatt korán indulhassunk. Ugyanakkor sajnáltam nagypapát, amiért a többiek úgy viselkednek a közös nyaralás miatt, mintha "akasztani vinnék" őket. (Ezt a nagyi szokta így mondani.) Én örültem, hogy csónakázni fogunk, sőt, apa talán enged majd jetskizni, és van arra egy szuper szabadtéri strand is, valamilyen Sarudon...   A többiek azonban újra bepróbálkoztak különféle kifogásokkal. A nővérem, Timi azért nyafogott, mert a Tiszánál nomád életet kell majd élnie, és amúgy is meg fogja enni a dögunalom.  Apa pedig leszögezte, hogy úgysem találunk ilyen hirtelen szállást a nyári csúcszezonban. A nagypapa viszont újabb ütőkártyát húzott elő. 

- Emlékeztek, mit vettem tavaly karácsonyra a családnak? - tette fel a kérdést.

Ettől valamennyien elszégyelltük magunkat, mert valahogy senki sem emlékezett... 

-  Ajándékutalványt egy kéthetes családi nyaralóhajózásra! - vágta ki nagypapa diadalmasan. - Tudom, tudom, sosem kerítettetek rá időt, hogy utánanézzetek, mi is ez valójában - fordult szemrehányóan a lánya, azaz anyukám felé. - De nem baj, most elmondom. Egy 11 személyes hajón fogunk lakni, csak mi, szóval kényelmesen elférünk! Vannak benne hálófülkék, konyha, két fürdőszoba, tehát nomád élet helyett teljes kényelemben lesz részed, Timikém! Ezzel a luxushajóval aztán oda megyünk, ahová csak akarunk... illetve oda, ahová én mondom! Merthogy én leszek a kapitány! Már felhívtam az igazgatót, Lajost, aki régi ismerősöm. Várnak minket, és indulás előtt két óra alatt kiképeznek a hajó vezetésére! 

A luxushajó kifejezéstől a nővérem szeme határozottan felcsillant, apa pedig elámulva nézte az ajándékutalványt, amiről láthatóan teljesen megfeledkezett. Aztán az események valahogy felgyorsultak. Mindenki behabzsolta a reggelijét, majd sorban becéloztuk a fürdőszobát, hogy minél hamarabb indulhassunk, mert az interneten olyan menő fotókat találtunk ezekről a hajókról, hogy még apa is lelkes lett. A készülődésünket csak a szokásos, rejtélyes csengetés zavarta meg. Na igen, ez rendszeresen előfordul nálunk, és mondhatom,  hatalmas felfordulást kelt, mindjárt megértitek, miért.... Az ajtóban egy izmos, 25 év körüli fiú állt, mint általában az ilyen csengetések után. Egy hatalmas rózsacsokrot tartott a kezében - de a korábbi fiúk közül volt már olyan, aki pezsgővel vagy épp egy óriási ajándékkosárral érkezett. Ezek a srácok valahogy mindig jöttek, néha hetente többször is, és mindig ugyanazt mondták, miután apa ajtót nyitott.   

- Jó napot kívánok, a Tímeát keresem! - szólalt meg a kigyúrt srác is udvariasan, ahogy vártam.  

Apa pedig szintén úgy válaszolt, ahogy vártam, mégpedig ezt:   
- Majd adok én magának! Azt ajánlom, tűnjön el gyorsan, mielőtt feljelentem, hogy tinilányoknak próbál udvarolni!! Tímea 16 éves, nem szégyelli magát, hogy gyereklányokkal kezd???

A srác hebegett valamit, de apa becsapta előtte az ajtót, aztán a szokásos módon leszidta a nővéremet, amiért ismeretlen férfiakkal csetel. A nővérem a szokásos módon bőgve kiabálta, hogy ez hazugság, és nem is csetel kigyúrt huszonéves férfiakkal, de csak azért nem, mert az ilyen menő pasik sosem állnak szóba vele. Erre anya - aki eredeti végzettsége szerint pszichológus - közbeavatkozott és az önbizalom fontosságáról kezdett magyarázni a nővéremnek, apa meg anyának arról, hogy ne adja már alá Timi alá a lovat, amikor így is felnőtt férfiakat csábít ide. Nyilván felelőtlenül kezeli az internetet... 

Ez csak egy szokásos szombat reggeli jelenet nálunk, aminek most is a szokásos módon lett vége. Apa rövid vita után elhitte a nővéremnek, hogy nem hazudik, a nővérem abbahagyta a sírást, anya helyeslően megsimogatta apa tarkóját, a nagyi pedig vihogva nézte őket a szobája küszöbéről, majd visszasántikált, hogy betegye a laptopját a bőröndjébe... Aztán fogtuk a  csomagokat, a melegtől lihegő, így időnként nyáltócsát eregető Böhömöt,  kocsiba pattantunk, két utcával arrébb felvettük a bátyám barátnőjét, és elindultunk a kiskörei nyaralóhajókikötőbe. Persze, ha tudtam volna, hogy ezeknek a folyton becsengető fiúknak később óriási közel lesz ahhoz, hogy veszélybe kerülünk, többet törődtem volna ezzel. De akkor még fogalmam sem volt róla....