1. rész – Egy különös este

2. rész – Nagypapa bekeményít

3. rész – Egy családi rejtély

4. rész – A bonyodalmak előtt...

5. rész – Nyomozni kezdek

6. rész – A nagyi lebukik

7. rész – Egy igazi víziparadicsom

8. rész – Lecsuknak minket?

9. rész – Küzdünk az éhhalállal

10. rész – Ó, szegény Csaba!

11. rész – Pssszt, van egy titkunk!

12. rész – Nagypapa szerelmes lesz!!

13. rész – Bocsáss meg, hogy nem jól ismertelek! 

14. Megtámadtak! 

A másnap reggel még mindig a kiskörei kikötőben talált minket, mert bár az egész nyaralóhajós útvonalat be akartuk járni, a környéken annyi látnivaló akadt, hogy apáék úgy döntöttek: először ezeket nézzük meg. A család még reggelizett a hátsó fedélzeten, én viszont hamar végeztem az evéssel, és úgy döntöttem, a hajóorrban fogok kalóztérképet rajzolni, amivel majd jól átverem Timit.

A kis asztalka fölé hajolva buzgón alkottam, amikor erős ütést éreztem a nyakamon. Azt hittem, valami nagy bogár repült nekem, ezért odacsaptam a tenyeremmel, majd folytattam a rajzolást - de ekkor meg a csupasz karomat érte egy nagy ütés. Aztán a hátamat. Aztán a fülemet. Kezdett a dolog fura lenni.

Mivel képzett túlélő és harcos vagyok - több akciófilmet láttam ugyanis, azokból sajátítottam el az ehhez szükséges képességeket -, hanyagul úgy tettem, mintha nem gyanakodnék. Látszólag a rajzomat bámultam, közben azonban a periférikus látásommal buzgón figyeltem a hajónk mellett nem messze húzódó stéget és a mögötte lévő bozótost. Nem kellett sok idő, hogy felfedezzem: valaki a bozót mögött rejtőzik, és onnan dobál, hogy bosszantson. Timi nyafogását jól hallottam a hátsó fedélzetről, úgyhogy ő nem lehetett. Szóval nyilván egy idegen fiú érkezett a nyaralóhajó kikötőbe, és rögtön meg akarja mutatni, hogy vagányabb nálam! Na, majd mindjárt éri egy kis meglepetés!

Felálltam és előrementem anyáékhoz, ahol hangosan közöltem: az idegesítő bogarak miatt inkább a kabinomban rajzolok tovább. Ezután azonban a másik oldalon lévő, korlát melletti oldaljárón majdnem a hajóorrig lopóztam, ott pedig a lehető leghalkabban beleereszkedtem a vízbe. Kiválóan úszom a víz alatt, szóval nem volt nagy nehézség elérni a stég első részét. Ott óvatosan kimásztam, majd a stég melletti nádas takarásában halkan előrekúsztam, mint egy ninja. A stég háromnegyedénél van egy kis hidacska, ami a szárazföldre visz - no, ott osontam át, majd a növényzet takarásában épp a dobálózó, piros pólós, rövidnadrágos alak mögé kerültem. És akkor egy indiánüvöltéssel rávetettem magam!!

Az ismeretlen meglepődhetett, de meg sem nyikkant, csak némán elterült a földön, én meg győzedelmesen leszorítottam a kezeit - aztán el is engedtem, mert döbbenetes felismerés lett rajtam úrrá: ez egy lány! Te jó ég, egy lány!! És még milyen szép lány! Ez mekkora ciki!

Zavartan elengedtem, ő pedig felült, dühtől vörös arccal. Egy pillanatig csendben bámultuk egymást, aztán a hátunk mögött lévő bokrok szétnyíltak és egy jól megtermett férfi jelent meg, fekete atlétában, sortban és napszemüvegben.

- Csenge, itt vagy? - kérdezte, majd elsötétült az arca, és mérgesen felhördült. - Mi folyik itt??!
- Semmi, apa - válaszolt legnagyobb meglepetésemre a lány. Pedig már épp készültem rá, hogy beárul, aztán a fickó jól megpofoz. Valamiért kinéztem az apjából, hogy simán megtenné. - Csak elbotlottam egy fűcsomóban, ez a fiú pedig idejött segíteni. Szerintem ők is nyaralóhajóval vannak. Tudjuk már, hogy melyik hajó lesz a miénk?

A férfi végigmért, aztán odalépett hozzám, kezet nyújtott és bemutatkozott. Ladány Ferinek hívják, a feleségével van itt és a lányukkal, Csengével, akit úgy látszik, már ismerek - mondta.

- Szeretem az udvarias gyerekeket, a pimasz kölyköket viszont egyáltalán nem bírom - jelentette ki nyomatékosan. - Szerencséd, hogy a szüleid ilyen tisztelettudóvá neveltek, különben kicakkoznám a füled. Szívesen megismerném őket. Ha már úgyis összebarátkoztál a lányommal, bemutathatnál nekik.

Így történt, hogy Csengével és az apjával állítottam vissza anyáékhoz, akik meglepődtek ugyan, de szívesen fogadták az ismeretleneket. Csenge apja nagyon lazának látszott, és persze barátságosnak, de valamiért nekem mégis a gengsztereket juttatta eszembe. Az anyja pedig, aki vagy negyedóra múlva szintén megjelent, ugyanúgy. De mivel az utóbbi időben mindenkit bűnözőnek néztem, aki egyáltalán nem volt az, úgy döntöttem, most nem hallgatok a megérzéseimre. Pláne, mivel azonnal beleszerettem Csengébe, akiről kiderült, hogy kiválóan kezeli a köpőcsövet, és engem is azzal bombázott a közelben talált piros bogyókat használva tölténynek. Azt is megtudtam, hogy két hétre jöttek és még nincs konkrét útitervük - és mivel Csenge vagánysága éppúgy elbűvölt, mint a kék szemei és a hosszú szőke haja, azonnal indítványoztam neki: beszélje rá a szüleit, hogy tartsanak velünk. Láthatóan úgyis egész jól összebarátkoztak az elmúlt tíz percben...

Csenge kiismerhetetlenül nézett rám. El akarta játszani, hogy nem érdekli a dolog, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy kifejezetten örül. Mintha pont erre várt volna... Végül bólintott, és azt mondta: bízd csak rám - csak aztán nehogy megbánd!

És valahogy megvillant a szeme. De én csak azt láttam, milyen gyönyörű, és arra gondoltam: ugyan, miért bánnám meg?!

Csenge aztán előrement és mondott valamit a szüleinek. A felnőttek nevettek, aztán elkomolyodtak. Apa kicsit meglepettnek látszott, anya zavartnak, nagypapa óvatosnak.  Csenge szülei nagyhangon magyaráztak valamit, mutogattak, az apja többször vidáman hátbacsapdosta apát, végül elmentek, hogy kihordják a hajójukra a kocsijukról a holmijukat.

Miután eltűntek a távolban, nagypapa komoran végignézett rajtunk, majd elkiáltotta magát:
- Mindenki befelé a szalonba! Családi gyűlés!!