A Tisza-tavon bizony számtalan rekorddal büszkélkedhetünk. Ezek egyike az az áprilisi horgászfogás, amelyre az Abádszalóki-medencében került sor. A szerencsés pecás, Czifra Antal egy 31,50 kilogrammos tőpontyot szákolt meg egy verseny során, és bár ez már önmagában is rekordnak számít, a valódi meglepetés csak később jött... A hal megvizsgálása után ugyanis kiderült, hogy az uszonyost 2023. május 11-én az I. International Wild Carp Challenge (IWCC) versenyen egyszer már kifogták. Aznap ugyan még csak 30,37 kilogrammot nyomott, de már azzal is elnyerte a legnagyobb tiszai tőponty címét akkoriban...
Mázli természetesen a szokásos mérést és vizsgálatokat követően áprilisban is visszakerült a vízbe. Így semmi akadálya, hogy valamely elszánt horgásznak számító nyaralóhajós vendégünk immár harmadszorra is kifogja, s esetleg egy újabb rekordot döntsön az azóta jó eséllyel gyarapodó súlyú hallal. ;)
Mázlinak úgy tűnik, mázlija van a Tisza-tóval, hiszen különleges termettel és túlélőképességgel büszkélkedhet, és talán a szeme sem rebben, ha időlegesen újra horogra kerül - maximum unottan megvonja az uszonyát...
Kérdések - válaszok
TovábbKell jogosítvány a nyaralóhajó bérléséhez?
A nyaralóhajók hajóvezetői engedély nélkül vezethetők a hajózási térképen megjelölt útvonalakon.
Hogyan bérelhetek hajót?