Gyógyulni a vízen – tényleg lehetséges!

Előfordul néha, hogy vendégeink kisebb megfázással vagy egyéb enyhe panaszokkal érkeznek lefoglalt nyaralóhajós időpontjukra. Még nem igazán jó a komfortérzetük, nem gyógyultak meg teljesen, annyira azonban természetesen nem betegek, hogy lemondják a hónapok óta várt nagy kalandot. 
Megfigyeltük, hogy ilyen esetekben hajózásból való visszatérésekor a többség rohamos javulásról számol be. A magyarázatban pedig nincs semmi misztikus. Egyszerűen arról a tudományosan igazolt tényről van szó, hogy a víz közelsége kifejezetten pozitív, gyógyító hatással van szervezetünkre. 
Nemcsak a boldogságérzetet növeli, ahogyan azt George Mac-Kerron és munkatársai bizonyították be egy 22 ezer alanyon végzett kísérlet során, hanem még a krónikus fájdalmakban szenvedő betegekben is jelentős kortizon- és adrenalinszint csökkenést idéz elő. Mondhatjuk tehát, hogy szó szerint enyhíti a kínokat... 
A gyógyulás felgyorsulásának tényéhez mindezen felül nyilván hozzájárul az is, hogy nyaralóhajózó vendégeink úgy élvezhetik a természet szépségét, hogy úszó apartmanjuk teljes kényelmet és komfortot biztosít. A klímának és fűtésnek köszönhetően sem a melegtől, sem a hidegtől nem kell szenvedniük, a felszerelt konyhában bármilyen speciális étkezési igényük szerint főzhetnek, a hálókabinok és a fürdőszoba az otthoni komforttal szolgálnak, szervezetük tehát nincs plusz igénybevételnek kitéve.
 
Érdemes tehát élni a víz és a hajózás jótékony hatásával, és már most lefoglalni jövő tavaszra vagy nyárra egy nyaralóhajót nálunk, vagy ajándékutalvány formájában meglepni a családot egy fantasztikus 2025-ös utazással! 
Részletesebb információk és foglalás a 70/670-0824-es telefonszámon!