Babamúzeum Olaszliszkán

Több mint 900 porcelánfejű baba található az olaszliszkai falu egyik házában, ahol saját örömére kezdte el gyűjteni Mitrikné Oldal Aranka a babákat, és azóta örömmel mutatja meg gyűjteményét másoknak is.

„A porcelánfejű babával először gyerekként találkoztam, amivel szüleim ajándékoztak meg. Mint minden gyerek én sem tudtam rá vigyázni, sajnos eltörött, így már csak emlékeimben maradt meg. 30 évvel ezelőtt a nagynéném termékbemutatókról hozott babái keltették fel érdeklődésemet e szép dolog iránt. Innentől kezdtem gyűjteni a porcelánfejű babákat. Kezdetben csak egy szekrény tetején ültek a gyűjtemény első darabjai, majd elfoglaltak egy kisebb polcot. Az elején válogatás nélkül vettem a babákat, csak a mennyiségre törekedtem. Később már a híres filmek, sorozatok szereplői kerültek előtérbe, és azokat kezdtem kutatni. Sokat kaptam ajándékba barátoktól, ismerősöktől, családtagjaimtól. Próbáltam a gyűjteményt korok, ruházat szerint összeállítani. Évek alatt gyűltek-gyűltek a babák, ekkor született meg a terv, ha állandó kiállító helyük lenne, akkor mások is gyönyörködhetnének bennük. Így született meg az a gondolat, hogy babaházat nyissak Olaszliszkán.” 

Mitrikné, a
porcelánbabák tulajdonosa.


Mert mi a baba?
„Egy csepp titok. Nem tárgy, nem élőlény. Kézzelfogható varázslat. A kisgyermek
kezében kulcs, mely megnyitja számára a mesék forrását. A felnőtt pedig, aki kitalálja
és megteremti, mialatt ezt teszi, megfürdik az örök ifjúság forrásában.”


Babamúzeum elérhetőség:
Mitrikné Oldal Aranka
+36209373660
3933 Olaszliszka Kossuth Lajos út 25