A Tisza-tó körül a fedélzeten lévő gyermekek is számtalan izgalmas program közül válogathatnak. Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk a Tisza-tó legjobb strandjait, ahol kicsik és nagyon is remekül szórakozhatnak, most pedig néhány további programot javaslunk azoknak, akik a strandolás mellett más izgalmakra is vágynak. Ezek a helyszínek remek kalandokat kínálnak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.
Tisza-tavi Ökocentrum
A Poroszlón található Ökocentrum kihagyhatatlan program a Tisza-tavon hajókázók számára, és akár esős időben is kiváló szórakozást nyújt. A környék legnagyobb kiállítótere található az épületben, amely szórakoztató, interaktív módon mutatja be a Tisza-tó természeti kincsit és élővilágát. Itt található Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, mely közel egymillió literes térfogatával páratlan módon mutatja be a víz alatti világot. A gyerekek pedig akár testközelből is találkozhatnak a Tisza-vidék jellemző állataival. A Tisza-tavi Ökocentrum ráadásul Sarudról és Tiszafürderől is könnyen megközelíthető kerékpárral.
Kérész Központ
A nem régiben megnyitott Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ a tiszafüredi Holt-Tiszán várja a látogatókat, és akár Nyaralóhajóval is kiköthetünk az épületegyüttes közvetlen közelében. Az ide látogató vendégeket egy közel egy órás, interaktív programsorozat várja, mellyel a gyerekek játszva fedezhetik fel a környék élővilágát. A kérészek életét például egy 3D-s VR bemutatón ismerhetjük meg. Jó idő esetén pedig számos túra is várja az érdeklődőket a központ környékén.
Tisza-tavi Dínó Park
A Tisza-vidék hangulatos, ártéri erdői remek helyszínt biztosítanak a tiszafüredi Dínó Parknak, ahol a látogatók könnyedén elképzelhetik, hogy milyen körülmények között is élhettek ezek a nagy testű, különleges állatok. A fák között megbúvó dinoszauruszok mellett a gyerekeket számos játék és interaktív elem is várja a parkban, így nemcsak feledhetetlen kalandban lehet részük a kis vendégeknek, de rengeteget tanulhatnak is.
Kenguru Park
Tiszaderzsen, egy ugrásra a Tisza-tóról, Ausztrália élővilága elevenedik meg a látogatók számára. A Kenguru Parkban ugyanis körülbelül 200 állattal találkozhatsz, köztük vörös óriáskengurukkal, bennett kengurukkal, gyűrűsfarkú makikkal, szurikátákkal, kapibarákkal és rengeteg csodálatos, színes madárfajjal. Az állatsimogatónak köszönhetően pedig a gyerekek néhány állattal akár közelebbi barátságot is köthetnek.
Viziejtőernyőzés
A nagyobb gyerekeknek és a kalandos kedvű felnőtteknek is érdemes kipróbálniuk a viziejtőernyőzést Abádszalókon, a strand közvetlen közelében. A kalandos kedvű látogatóknak egy speciális hevederbe kell beleülniük, és ahogy a hajó felgyorsul, egy ejtőernyő segítségével emelkedhetnek a magasba. Így körberepülhetik az Abádszalóki-medencét, és feledhetetlen élményben lehet részük mindazoknak, akik vállalkoznak a nem mindennapi programra.
Kérdések - válaszok
TovábbHogyan bérelhetek hajót?
Kell jogosítvány a nyaralóhajó bérléséhez?
A nyaralóhajók hajóvezetői engedély nélkül vezethetők a hajózási térképen megjelölt útvonalakon.